A Tároló megtekintéseE-mailNyomtatás

Zsigmondy-csúcs / Zsigmondyspitze (3087m)

Zsigmondy-csúcs / Zsigmondyspitze (3087m)
Város:
Breithlaner Hütte
Ország:
Ország: at

Leírás

Zsigmondyspitze (3087m)

Zsigmondy Emil az 1800-as évek egyik nagyon fontos hegymászó történelmi személyisége volt. Bécsben született és életét a hegymászásnak szentelte. Az Alpokban 3-400 csúcsot mászott végig, amelyek között 100 feletti az első megmászások száma. Zsigmondy fennen hirdette, hogy a hegymászás technikája, a hegyek veszélyei kiismerhetőek, megtanulhatóak. Az Alpok Veszélyei című könyve a világ első hegymászó oktatókönyvének is tekinthető.

Zsigmondy az osztrák Zillertal-ban az akkori nevén Feldkopf néven ismeretes, még megmászatlan csúccsal birkózott és sikeres megmászása utána ezen hegy megkapta a Zsigmondyspitze nevet.

A 3087m magas Zsigmondy-csúcsnak tehát van magyar történelmi vonatkozása is.

Útban a Berlinerhütte felé

Meg szeretnéd mászni?

Tömegekkel biztosan nem találkozunk ezen a hegyen, hiszen nem olyan felkapott turistalátványosság, mint a Grossglockner vagy a Grossvenediger, sokkal inkább magyar hegymászó zarándokhely ez.

Maga a mászás egy könnyedebb sziklamászás. Ha jártál már a Grossglockner-en, akkor a Scharte-ból a csúcsra vezető szakasz nehézségére hasonlít, csak annál hosszabb: igazi hegymászó csemege. Szintben kb. 200m, mászott hosszban - a vízszintes-szerű traverzek miatt kb. 350m. A nehézség UIAA II-III fokozat. Szállásunk az 1875-ben épült Berlinerhütte-ben (2042m) lesz, amely méltán viselheti az Alpok egyik legpatinásabb turistaháza nevet.

Kinek ajánljuk ezt a túrát?

Berlinerhütte belülről - egy gyönyörű turistaház

Ha másztál már sziklát, esetleg jársz mászóterembe vagy jártál már a Grossglockner-en, Ortler-en, Mont Blanc-on, vagy hasonló helyeken, akkor ezt a túrát nagyon fogod élvezni! Ha szeretnél egyszer úgy mászni, hogy nem kell várakoznod másokra, nincs tömeg, akkor a Zsigmondyspitze tetszeni fog, mert nyugalom van, kevés mászó és egy gyönyörű 3000-es csúcsot tudhatsz a végén a magadénak! Természetesen a vezetőd felülről végig biztosít Téged kötél segítségével, így végig a legnagyobb biztonságban leszel. A lejövet során pedig ereszkedni fogtok, nem kell mászni!

Kinek nem ajánljuk a túrát?

Nem szeretnénk zsákbamacskát árulni: első alpesi csúcsként semmiképpen nem ajánljuk a Zsigmondyspitze-t. Ha a magassággal problémáid vannak, esetleg állóképességi terhelést sem nagyon kaptál az elmúlt időszakban, akkor nem biztos, hogy ezzel a csúccsal kell kezdened. Ebben az esetben válassz inkább a via ferrata túráink közül!

Útban a Zsigmondyspitze felé

Program

1. nap: Út a Breithlaner Hütte (1257m) parkolójához, majd innen egy hosszabb séta a Berlinerhüttébe (2042m), amely az Alpok egyik legpatinásabb turistaháza.

2. nap: Zsigmondyspitze (3087m) csúcstámadás a Berlinerhüttéből (2042m). Az éjszakát a Berlinerhüttében töltjük.

3. nap: Visszatúrázunk a Breithlaner Hüttéhez, majd hazajövünk Magyarországra.

A túra ára

Zsigmondyspitze itself

45.000Ft, amely magában foglalja a hegyivezetést, a teljes hegymászó felszerelés bérleti díját, és a balesetbiztosítást.

Az ár nem foglalja magában az utazás, a szállás, étkezés és a túravezető utazásának költségeit.

Utazás

Teleautó rendszerrel.

Ajánlott útvonal Budapestről: Budapest - Hegyeshalom - Bécs - Salzburg - Kuftsein - Ginsling (kb. 700km - 7,5 óra)

 

Jelentkezem a programra! Kitöltöm a jelentkezési lapot!

Dátum Túra
Nincs bejegyzett dátum.
Mikor szeretnél jönni?

Elköltöztünk! Új oldalunk: HEGYMÁSZÓTÚRA.HU


Önállóan szeretnél túrázni? Kölcsönözz nálunk felszerelést hozzá!