A Mont Blanc első meghódítása PDF Nyomtatás E-mail
Történelem
Írta: Farkas Gyula   

Mont Blanc: Saussure és Balmat

A Mont Blanc vidékének első feltárói és dokumentálói angolok voltak. Nevezetesen William Windham és Sir Richard Pococke 1741 júniusában utazást tettek a felső Savoia szikrázó gleccserein. Érdekessége volt a túrának, hogy az akkoriban Chamougny-nak nevezett békés falucskát fegyverbe öltözve látogatták meg, döbbenetet okozva ezzel a helyi lakosoknak. Chamonix békés népe még évtizedekkel később is regélt erről a furcsa eseményről.

Az angolok röviden időztek a környéken, feltúráztak a Montanvers-re (1914m), ahova ma vasút jár, és elcsodálkoztak az elébük tároló látványtól, hisz ott tornyosodtak előttük a Dru és az Aiguille Verte tűcsúcsai. Windham írásaiban gótikus stílusú építményekhez hasonlította az akkor még titokzatos gránitsziklákat.

Windham befagyott tengerhez hasonlította a négy gleccser összetorlodásából keletkezett jégárt: Mer de Glace, azaz Jégtenger.

 

Windham látogatását megelőzve néhány évvel, Genfben született Horace Benedict de Saussure, aki később a Mont Blanc csúcs felfedezésének és első megmászásának jelentős alakja lesz. Fiatal korától kezdve rajong a magashegyekért és 1760-ban túrát tesz Chamonix gleccsereihez. Többször végigvándorol a Mont Blanc hegyláncon, feltérképezi a gleccsereit, ezekről tanulmányt is ír, melyet Voyages dans les Alpes (Utazás az Alpokban) címmel publikál is. Alkotását rengeteg illusztráció ékesíti, melyeket egy Bourrit nevezetű genfi dómkántor és rajzművész készít.

Mindkettőjük szerelmese a Mont Blanc-nak és céljuk nem más, mint a Fehér Hegy jégcsúcsának meghódítása. Tisztában vannak vele, hogy a helyi lakosok közül vadászok és kristálygyűjtők azok, akik ebben az elszánt küldetésben hatékonyan segítségükre lehetnek.

Expedíciók a Mont Blanc-ra

Saussure motivációként 20 Napóleon aranyat ajánl fel a Mont Blanc első meghódítójának és ezzel a helyiek érdeklődését is kiváltja. Rengeteg pénz volt ez akkoriban.

1775-ben indul az első támadás a hegycsúcs ellen. Négy chamonix-i zergevadász próbálkozik, egy Tissay nevezetű ember vezetésével. A Côte-on át akarják bevenni a hegyet, ám csak a Gran Mulets szikláiig jutnak.

Michel Paccard a Mont Blanc egyik első meghódítója1783-ban Bourrit és az akkor 26 éves Michel Paccard doktor próbálkozik. Bourrit már a Bossons-gleccser szélén visszafordul, Paccard és három helyi kísérője a Jonction-ig jut, ám a félelmetes jégszakadékok láttán ők sem folytatják túrájukat.

Paccard azonban nem adja fel. 1784-ben felderíti a Tacul vidékét, majd a Mont Blanc nyugati fertályát, ám a főcsúcs meghódítása még mindig várat magára.

1785-re megbolydul a Mont Blanc-t akarók köre. Saussure kőből készült menedéket építtet a Pierre Ronde fölé. Szeptemberre elkészül az építmény, Saussure fel is költözik és néhány helyi lakos segítségével elkezdik a hely felderítését.

Paccard sem tétlenkedik. Tavasztól járja a hegyet, és nagyjából kitalálja mely útvonal lehet alkalmas a feljutásra, csak éppen  társa nincs hozzá. Így esett a választás Jacques Balmat-ra, aki a hegyekben született és szinte az egész fiatalkorát ott is töltötte. Balmat házassága után költözött csak Chamonix-ba, de lelke mélyén mindig is a hegyek szerelmese maradt. Paccard megkeresését Balmat azonban visszautasítja.

Az első siker a Mont Blanc-on

1786-ban Saussure biztos a sikerben. Előkelő vendégeket hív Chamonix-ba, hogy tanúi lehessenek a Mont Blanc első megmászásának. Két csoport is elindul, hogy megtalálják a legalkalmasabb útvonalat a feljutáshoz és végül a Grand Plateau-n találkoznak. A Jonction gleccserhasadékai között egyszer csak feltűnik egy magányos vándor, Jacques Balmat, aki nem hajlandó elérulni mit is keres valójában a hegyek között. Hol azt mondja, hogy kristályokat gyűjt, hol mormotára vadászik, de valójában árgus szemekkel figyeli, hogyan tevékenykednek Saussure emberei, akik végül a Bossons-gleccseren keresztül visszatérnek Chamonix-ba.

Balmat foga fáj az első megmászónak járó díjra, így nem akarja átengedni a sikert senki emberfiának. Most még szerencséje volt, de a folyamatos próbálkozások előbb-utóbb meg fogják hozni a várva-várt sikert, ezt tudja Ő is. Ha vár, könnyen lehet, hogy hoppon marad. Folytatja hát útját és magasabbra jut, mint korábban bárki. Becsvágya hajtja és fent bivakol a hegyen, jégben és fagyban, de nem adja fel. Kora hajnalban, 1786. június 9-én nekivág és el is éri a Bosses du Dromadaire-t, a Teve Púpjait, mely a mai francia normálút része, de a keskeny gerincen nem mer felmenni és visszafordul.

Hosszas töprengés után Balmat úgy dönt, hogy elfogadja Paccard doktor ajánlatát. Augusztus 7-én a Côte-on bivakolnak, majd 1786. augusztus 8-án feljutnak a csúcsra.

Két nappal később Balmat meglátogatja Saussure-t, hogy átvegye a 20 Napóleon aranyat. Paccard nem vár anyagi hálát tettéért.

Saussure márki első nagyszabású Mont Blanc expedíciója

1787 nyarán Balmat felajánlja szolgálatait a márkinak és megígéri neki, hogy felvezeti a Mont Blanc-ra. Előtte azonban "főpróbát" tart és július 5-én másodszor is megmássza a főcsúcsot, ugyanazon az útvonalon, mint Paccard-ral, azaz a Côte-on és a Grand Plateau-n keresztül. Ma sajnos ez az útvonal már nem járható.

Balmat visszatérte után Saussure Chamonix-ba települ és fejébe veszi, hogy addig nem tágít onnan, míg saját maga nem áll a Mont Blanc csúcsán. Hatalmas pénzeket invesztál az expedícióba: élelmet, folyadékot szerez; készülékeket, melyekkel fizikai kísérleteket akar lefolytatni a nagy magasságban; létrákat, köteleket, rudakat hozat, melyekkel megkönnyítheti a hegymászást.

Összesen 18 ember áll Saussure szolgálatába: három Balmat, öt Devouassoud, két Couttet, két Cachat és két Tournier. A későbbi nagy hegyivezető dinasztiák első leszármazottai ők.

Az eső azonban ömlik, az expedíció nem tud indulni heteken keresztül. Augusztus elején derül ki csak az ég és végül Saussure csapata meg tud indulni a Mont Blanc felé. Saussure vörös frakkban, fehér lábszárvédőkben, öszvérháton halad... egy úrhoz méltóan. Korabeli rajzok alapján lehet mindezeket sejteni.

Inasa Tetu viszi holmiját, egy tábori ágyat, köpenyt, hálóinget, cipőket, sátrat és napernyőt. A társaság fekete fátyollal védte arcát a leégés ellen, szemüket a hóvakságtól.

Augusztus 1-én a Cote-ra vonul fel a csapat, melyhez 5-6 órára van szükségük és tulajdonképpen ez az expedíció legkönnyebb része.

Másnap a Côte-gleccseren kell keresztülvágniuk, amely nem veszélytelen vállalkozás. Az egyik vezető alatt leszakad egy hóhíd, de a kötélbiztosításnak köszönhetően függve marad két másik vezető között, így probléma nélkül kihúzzák a gleccserhasadékból. Már délutánra jár, amikor a sziklás részhez érnek. A vezetők itt akarnak táborozni, azonban Saussure feljebb szeretne jutni, hogy a havon tölthessék az éjszakát.

A vezetőket nehéz rábírni a továbbhaladásra, mert azt gondolják, hogy a hideg havon meg fognak fagyni. Végül Saussure győz. Kb. 3800m magasságban ütnek tábort. Hóbarlangot ástak és munka közben már érzik a ritka levegő hatását. Gyakran váltják egymást a munkában, közben Saussure meteorológiai eszközeivel végez méréseket. A hóbarlang hipotézis beválik: éjszaka teljesen kellemes a klíma odabent, sőt Saussure-nak még túl meleg is.

Másnap hajnalban már talpon a társaság. Felettük hatalmas robajjal lezúdul egy jégtorony, melynek romjain át kell kelniük. A hegyoldalban a hó tömör jéggé fagyott, jégcsákánnyal faragják a lépéseket és így lassan haladnak felfelé. 1787. augusztus 3-án, délelőtt 11 órakor azonban gyermekkori álmát beteljesítve, Saussure márki expedíciója is felér a csúcsra.

Saussure márki útjáról kiadatta a "Rélation d'un Voyage a la cime Mont Blanc" című publikációt és így hamar híre ment a sikernek. Chamonix főterén Saussure-t megörökítve szobor is áll a mai napig.

Az első igazi megmászó Paccard a háttérben maradt. Lehetősége ugyan lett volna, hogy publikálja a Mont Blanc első meghódításának krónikáját, ám nem élt a lehetőséggel. Saussure ugyan megemlítette a Rélation elején, hogy Paccard és Balmat érdeme a csúcs megmászása, ám ez hosszú időn keresztül a feledés homályában maradt.

 


Napjainkban komoly infrastruktúra segíti a Mont Blanc-on túrázókat. Ha szeretnéd, felkalauzolunk oda, ahova két évszázaddal ezelőtt lehetetlennek gondolták a feljutást! Kattints tovább »

Share