Grossvenediger - gleccserséta a magasban
2010.02.19-21.
2010.03.20-22.
A Grossvenediger a negyedik legmagasabb hegy Ausztriában. 3662 méteres magasságával a Hohe Tauern második legméretesebb csúcsa a Grossglockner után. A Grossvenediger-csúcs a 1050km2 kiterjedésű Venediger-csoport kellős közepén található. A Venediger-csoport a legnagyobb masszívum a Hohe Tauern régióban. A Grossvenediger-t minden oldalról gleccserek borítják egészen a csúcsig, így - a gleccserjárás "szabályait" betartva - technikailag könnyű terepnek számítanak, hiszen sétával, sítúrával megközelíthetőek.
A Grossvenediger első megmászását 1828-ban Erzherzog Johann (II. Leopold császár fia) kísérelte meg a nehéz észak-nyugati oldalon keresztül helyi vezetők segítségével, ám egy lavina megállította őket.
1841. szeptember 3-án egy 28 főből álló csoport érte el elsőként a Grossvenediger csúcsát az északi útvonalon keresztül. Mindkét expedíció vezetője egy Rohregger nevű erdész volt.
A sikeres csúcs-hódítás érdekessége, hogy az expedíció tagjait újsághirdetésen keresztül verbuválták.
Erre a gyönyörű hegyre szervezünk igazi hegymászó túrát, ahol gyönyörködhetünk a hatalmas gleccserekben, a gyönyörű háromezres hegycsúcsokban és ahol egy igazi élvezet-túrát tehetünk a magashegyek kellős közepén.
A Grossvenediger egy igazi "tanulóhegy". Ha szeretnél megismerkedni a magashegyek és a gleccserek világával, akkor ez a Te túrád !
Program:
0. nap: Éjszakai utazás, kis alvás hajnalban;
1. nap: felgyaloglás a kiválasztott menedékházba (attól függően, melyik útvonalat választjuk); Ismerkedés a jégcsákány használatával, biztonságtechnikával;
2. nap: Csúcstámadás, visszaereszkedés a völgybe, utazás haza.
Szükséges felszerelés:
- Túrabot,
- Fejlámpa,
- Hágóvas viselésére alkalmas bakancs,
- Víz- és szélálló ruházat, aláöltözet, sapka, kesztyű, zokni,
- Polár alsó, polár felső,
- Napszemüveg, síszemüveg,
- Napkrém,
- Termosz,
- Élelem + folyadék,
- Hálózsák, polifoam;
Hiányzó felszereléseket limitált számban tudunk kölcsönözni.
Kettő vagy több jelentkező esetén bármikor megszervezzük a túrát.
Ár: 45.000Ft/fő
Amennyiben részt veszel téli túra tanfolyamunkon, 10.000Ft kedvezményt adunk a túra árából !
Az ár tartalmazza a túravezetés díját, a balesetbiztosítást és a sisak, beülő, karabinerek, hágóvas, jégcsákány, hótalp bérleti díját is.
Az ár nem tartalmazza a szállás, étkezés és utazás díját.
Utazás: teleautó rendszerben
Jelentkezésnél kérjük jelezni, ha van szabad hely az autódban, ill. ha szeretnél betársulni utasként !
Ajánlott útvonal Budapestről:
Budapest - M1 - Hegyeshalom - Linz - Salzburg - Mittersill (kb. 670km)
Ha bármilyen egyéb betegségben szenvedsz (cukorbetegség, szív- vagy érrendszeri betegség, ételallergia, epilepszia, mozgásszervi betegség, stb.) kérjük jelentkezésnél feltétlenül megemlíteni !
Kapcsolat
